Közel százmillió forintos adománnyal támogat hátrányos helyzetű gyermekeket az MVM


Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. és az MVM Partner Zrt. idén újból egy emlékezetes nappal ajándékozott meg több mint 800 beteg és hátrányos helyzetű gyermeket a Millenáris Parkban. Az Élménynapon a gyermekeket segítő alapítványok és intézmények csaknem 100 millió forint adományban részesültek.

A „Legszebb napom” szlogent viselő Élménynapot már kilencedik alkalommal rendezte meg az MVM Partner Zrt., amelyhez 2011-ben az MVM Zrt. is csatlakozott. Az esemény célja, hogy egy felejthetetlen élményt szerezzen a tartósan beteg, fogyatékkal élő, mozgáskorlátozott, illetve hátrányos helyzetű, de egészséges gyermekeknek.

Az izgalmas programok és koncertek alatt a két társaság munkavállalói önkéntesként játékos formában segítették a kicsiket a cirkusz világát megidéző rendezvényen a nap során.

A rendezvényen a két energetikai társaság tizennégy gyermekek gyógyítását, rehabilitációját segítő intézménynek és civil szervezetnek nyújtott át adományt összesen 97 500 000 forint értékben.

Adományban részesült az Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központ, a Motivál-Ló Alapítvány, a Lovasterápia a Fogyatékkal Élőkért Egyesület, a Gondolkodj Egészségesen! Alapítvány, az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa, a Bethesda Gyermekkórház, a Heim Pál Gyermekkórház, a Semmelweis Egyetem I. és II. számú Gyermekgyógyászati Klinika, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a Daniló Sportegyesület, az Aranyossy Ágoston Általános Iskola Alapítvány, valamint az Őrangyalok Ligája.

„Mindent meg kell tennünk azért, hogy a rászoruló, beteg és fogyatékkal élő gyerekek a lehető legjobb ellátásban, gondozásban részesüljenek. Ezért fontosnak tartjuk, hogy a karitatív akciókhoz való csatlakozással, jótékonysági programok szervezésével támogassuk őket és családtagjaikat” – mondta Dr. Bentzik Réka, az MVM Zrt. kommunikációs és külügyi kapcsolatok igazgatója a rendezvényen.

Major György, az MVM Partner Zrt. vezérigazgatója kiemelte, hogy a társaság idén már kilencedik alkalommal rendezte meg az Élménynapot, az évek során pedig több százmillió forint támogatást nyújtott azoknak az alapítványoknak, intézményeknek, amelyek emberfeletti munkát végeznek a beteg, fogyatékkal élő és hátrányos helyzetű gyermekekért. Hozzátette, a tizennégy szervezet többek között betegellátó eszközök pótlására, speciális orvosi műszerek beszerzésére, épületek felújítására, illetve alapvető tevékenységének fenntartására fordítja majd az összeget.