Az MVM Csoport százmillió forint támogatást adott át húsz, gyermekeket segítő civil szervezet képviselőinek a 16. alkalommal megrendezett „Legszebb napom!” Élménynap elnevezésű rendezvényen. A Millenárison tartott egész napos eseményen több mint 800 hátrányos helyzetű és beteg gyermeknek nyújtott felejthetetlen élményt, programokat és játékot a társaságcsoport.
Idén
16. alkalommal rendezte meg az MVM Csoport a „Legszebb napom!” szlogent viselő Élménynapot,
amelyen összesen százmillió forint értékben adott át támogatást húsz, hátrányos
helyzetű és tartósan beteg gyermekek fejlesztését, gyógyítását és oktatását
segítő alapítványnak, illetve civil szervezetnek. A támogatásban részesülő szervezeteket
már negyedik alkalommal az energetikai cég dolgozóinak szavazatai alapján választották
ki.
Az
évente megtartott, mára már hagyománnyá vált rendezvény célja, hogy több mint
800 fogyatékkal élő, rászoruló és hátrányos helyzetű gyermek számára
biztosítson egy emlékezetes, programokkal és szórakozással teli napot. Idén a
Millenáris adott otthont az eseménynek, ahol a dzsungelek világa várta a gyermekeket.
Az előző évekhez hasonlóan az eseményen az MVM Csoport több mint 100 dolgozója
önkéntesként segítette az animátorok munkáját.
A
több mint másfél évtized alatt ide látogató gyerekek a kézműves asztaloknál
több mint 10 000 meglepetést
készítettek szeretteiknek, több mint 200 játékállomáson gyűjtöttek pecsétet,
közel 100 magyar előadó lépett fel az Élménynap színpadán, és több mint 12 000
ajándékcsomag került kiosztásra részükre.
„Karitatív tevékenységünkben kiemelt fontosságú ez az esemény, és a hozzá kapcsolódó adományozásunk. Olyan intézményeket és civil szervezeteket támogatunk, akik áldozatos, sokszor emberfeletti munkát végeznek és nap mint nap azon dolgoznak, hogy szebbé és könnyebbé tegyék azoknak a gyerekeknek a napját, akiknek az átlagosnál több nehézséggel kell megküzdeniük. Az Élménynap minden évben emlékeztet minket arra, hogy a mosolynak, a barátságoknak, a közösségnek és a játéknak micsoda hatalmas ereje van. Büszkék vagyunk arra, hogy egy ilyen fontos kezdeményezés mellé állhatunk, hiszen azok a legértékesebb pillanatok, amikor másoknak adhatunk örömöt – mondta Mátrai Károly, az MVM Csoport vezérigazgatója az eseményen. Majd hozzátette: „Ez a nap a feltétel nélküli elfogadásról szól, arról, hogy a különbözőségek helyett a hasonlóságokra helyezzük a hangsúlyt, arról, hogy soha nem az határoz meg bennünket, hogy honnan és milyen körülmények közül érkeztünk, hanem éppen az, hogy a lehetőségeink ellenére mit vagyunk képesek elérni.
Az Élménynapon a következő szervezetek
vehettek át támogatást:
· A Tűzoltó utcai Gyermekklinika Betegeiért
Alapítvány
· Bethesda Kórház Alapítvány
· Bókay Gyermekklinikáért Közhasznú Alapítvány
· Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért
Alapítvány
· „A Szívbeteg Gyermekek Védelmében” Alapítvány
· „Bice-Bóca” Alapítvány a Mozgássérült
Gyermekekért
· Csodalámpa Alapítvány
· Dr. Bohóc Mosolyszolgálat Alapítvány
· Életmentő a Beteg Gyermekekért és a
Nagycsaládosokért Alapítvány
· Gyermekkori Autizmus Alapítvány
· Gyermekleukémia Alapítvány
· Lovasterápia a Fogyatékkal Élőkért Egyesület
· Magyar Ökumenikus Segélyszervezet
· Mosoly Alapítvány
· Rejtett Kincsek Down Egyesület
· SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa
· Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat Közhasznú
Alapítvány
· Transzplantációs Alapítvány a Megújított
Életekért
· Vadaskert Alapítvány a Gyermekek Lelki
Egészségéért
· Zenével a Rákos Gyermekekért Alapítvány